Dr. Stein és a mágus

A varieté nézőtere zsúfolásig megtelt a nemzetközi hírű mágus fellépésére. A harmadik sorban, szűkreszabott helyén, rosszkedvűen szorongott Dr. Stein Albert polgármester. Világéletében utálta az illuzionistákat és ahogy a valóságban, a cirkuszban sem viselte jól a szemfényvesztést. Még indulatosabbá tette mellette ülő három gyermekének és feleségének jól látható, várakozásteli izgalma.
Hetek óta Albertini érkezéséről sustorogtak a városban, mintha csak a Messiás tett volna egy rövid látogatást arrafelé. A polgármester természetesen eleinte hallani sem akart arról, hogy megtekintse a műsort, azonban a közelgő házassági évfordulóra és nagyobbik lánya születésnapjára mégiscsak tekintettel kellett lenni. Dr. Stein nagyon adott a formára munkájában és magánéletében is. Pedánsan öltözködött és sohasem késett. Minden nap pontban fél hatkor ért haza hivatalából és elvárta, hogy addigra felesége megterítse az asztalt. Evés közben kikérdezte gyermekeit az iskolában történtekről, majd a vacsora végeztével elvonult dolgozószobájába. Az egyéb családi teendőket feleségére bízta. Meggyőződéssel vallotta, hogy egy férfi csakis a munkájában teljesedhet ki. Azért a fontos eseményekről, a születés- és névnapokról nem feledkezett meg és az év folyamán is engedélyezett magának kétszer egy hét pihenőt, melyet részben a szüleitől rámaradt nyaralóban, részben pedig külföldön töltött.
Most viszont a közel húsz perces csúszástól felpaprikázva feszengett a helyén, legszívesebben azonnal felpattant volna, hogy távozzon. Dehát nem tehette meg felesége és lánya miatt. Megígérte, hogy eljön, így le kellett nyelni a békát. Dr. Steinnek úgy tűnt, hogy órák teltek el mire a nézőtér végre besötétedett és a felhangzó zenére a színpadra lépett az Albertininek nevezett köpcös pojáca. A polgármester úgy ítélte meg, hogy valószínűtlen bajuszával és porondmesterre emlékeztető kalapjával igazán szánalmas látványt nyújtott.
A mágus széles mosollyal neki is látott előadásának, melyet a szokásos unalomig ismert kártyatrükökkel, kendőtáncoltatással és kisebb tárgyak eltüntetésével kezdett. A főügyész megvetőleg nyugtázta a nézőtérről felszakadó csodálkozó sóhajokat, a nevetést és a tapsot. Szinte haragot érzett felesége örömteli arcára sandítva. Öt percenként az óráját nézte és gyakran elkalandozott a figyelme. Elsőre nem is hallotta meg Albertini hangját, amint valakit a varieté színpadára szólított. Csak lánya bökdösésére fogta fel, hogy a magát mágusnak nevező alak őt szemelte ki következő mutatványa alanyának. Dr. Steint elöntötte a düh, igazán több a soknál, hogy a végén még ő legyen az ilyenkor várható nevetség tárgya. Hogy az ellopott nyakkendőjén vagy karóráján röhögcséljen a közönség. Valahogy mégis feltápászkodott és a bátorító taps közepette odaoldalgott a vigyorgó Albertinihez.
A mágus közelébe érve megállapította, hogy karnyújtásnyi távolságból egészen más látványt nyújt, mint a harmadik sorból. Szürkészöld szeme egészen vesébe hatolónak tűnt, bajusza pedig inkább fenyegetőnek mint nevetségesnek hatott. Ki tudja, miben sántikálhat, latolgatta a főügyész. Albertini kezébe vette varázspálcáját, majd egy fekete lebernyeget borított Dr. Steinre. Az eddig folyamatosan hallható zene abbamaradt és a nézőtér is elcsendesedett. Dr. Stein meglepetésére enyhe izgalmat érzett a gyomrában. Ekkor a varázspálca érintését érezte. Mindkét füle bizseregni kezdett, majd a bizsergés égető fájdalommá változott. A pálca ismét hozzáért, amitől egész teste görcsösen összerándult. A főügyészen páni félelem vett erőt, menekülni szeretett volna, el innen, el a lebernyeg alól. Egy hatalmasat ugrott, de mindhiába. Lába a levegőt kaszálta, egy erős kéz, Albertini keze ragadta meg fülénél fogva és rántotta a levegőbe.
A nézőtér tombolt. A gyerekek sikoltoztak és nevettek, beleértve a főügyész fiát és lányait is. Felállva tapsolt a közönség. Albertini elégedetten meghajolt, csókot hintve nyugtázta az elismerést. Dr. Stein Albert ezalatt rémülten kucorgott a porondmesteri kalapban, egyáltalán nem értve, hogy miért nem keresi senki.