A negyedik fiú

Dr. Vad Ágoston kriminológus és néprajzkutató A negyedik fiú című nemrégiben megjelent rendhagyó elemzésével hatalmas szakmai vitákat váltott ki. A szerző ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy eredetileg a magyar népmesékben a jólismert három mellett szerepelt egy negyedik fiú is. Habár ez a negyedik fiú szőrénszálán eltűnt, dr. Vad szerint nyomai azért továbbra is fellelhetők ("Hol volt, hol nem volt, volt hát a világon egy igen igen vén asszony, és annak volt négy fia").
A kriminológus szemszögéből talán mind közül a legérdekesebb kérdés, kinek illetve kiknek állhatott érdekében a negyedik, egyben a legéletrevalóbb és a legtehetségesebb fiú eltüntetése. Arra már láthattunk példát, hogy megkérdőjelezhető szándékból kihúztak személyeket a történelemkönyvből, megint másokat kiretusáltak fényképekről, azonban a népmesék meghamistása mégiscsak bizarr. Ráadásul óriási körültekintést kívánó, emberfeletti feladat, hiszen mindenki tudja, a szájhagyomány útján is terjedő történetek hősei makacsul ragaszkodnak eredetei szerepükhöz („Odament a negyedik fiú a tizenkettegyik szoba ajtajáho, kinyittya. Mit látott? ëgy nagy sárkánt").
Legtöbb esetben a tettes a közvetlen környezetben, a családban, a barátok, illetve az ismerősök között keresendő. Elsőként irányítsuk figyelmünket a legkisebb egységre, a családra. A negyedik fiú szegény öreg szüleinek nyilván nem fűződik érdekük megszabadulni leendő támaszuktól, és habár irigylik és kicsit tartanak is tőle („...megjettek, hogy miféle lovat hozott az öccsük oda. A ló olyan szép volt, hogy a bátyjai nem láttak olyant soha. Mind a csillagok, úgy ragyogott"), két legidősebb bátyjának sem lehet különösebb kifogása ellene. Ám egészen más álláspontra jutunk a sorban harmadik fiú szándékait elemezve. Ő bizony sokat nyerhet legkisebb testvére kiiktatásával, hiszen ezáltal maga válik a mesék ünnepelt hősévé, ahelyett, hogy idősebb fivéreihez hasonlóan elbukna, övé lesz az aranyalma, a csillagokig felrúgtató pejló, sőt gyakran az szépséges aranyhajú királylány is az ő oldalán köt ki apja fele királyságával egyetemben. Ilyen indítékokkal a harmadik fivér bizony több mint gyanús. Mindenesetre jobb ha rendelkezik elfogadható alibivel.
Másodszor nézzünk körül más gyakori mesefigurák, varázslók, vasorrúbábák, törpék, óriások és hétfejű sárkányok házatáján is. Bizony nekik sem mellékes, hogy egyre ravaszabb és keményebb ellenfelekkel kell megküzdeniük. Mire a negyedik fiúra kerül a sor, már úgy eltikkadnak, hogy az izzadság nélkül, félkézzel elbánik velük. Talán még a bajszát sem kell hozzá megpödörnie.
Meglepő módon hasonló a helyzet szinte minden más mellékszereplővel is, az őszöreg jóságos apókákkal vagy éppen a megmentendő, hálás állatkákkal, de még a mesemondóval is. Ezeknek meg az okozhat fejtörést, hogy egy újabb csodatevő síppal vagy egy még fényesebb varázskarddal kell előállniuk. Nem is beszélve a paripákról, az arany, ezüst, és a bronz mellé is újabb kell, hogy társuljon, ami lassan már kitesz egy egész ménest. Ki eteti, ki csutakolja, ki szerszámozza ezt a rengeteg jószágot?
Lassan tehát összeállnak a mozaikok. Dr. Vad szerint az egész mesevilág érdekelt a negyedik fiú kiiktatásában, beleértve nagyratörő bátyját, aki kisebb testvérében vetélytársat, céljai megakadályozóját látja. A többi figura a mesemondóval egyetemben pedig készségesen segíti az öccse elleni merényletben, melynek eredményeként a negyedik fiú mára csak elvétve, csupán a véletlen szerencsének köszönhetően bukkan fel népmeséinkben.