Gyarmati kutyája

- Ott szarik! - üvöltötte Gyarmati dobermanjának, amitől a Kündü névre hallgató rémült eb azonmód becsinált. Még a fülét is lelapította közben.
Gyarmati, a vékony testalkatú volt főtörzsőrmester terepszínű gyakorlójában elégedetten nézett körül. A többi kutyás közül néhány elismerőleg pislogott, az idomítás ilyen foka tiszteletet parancsolt a kutyaiskolában.
- Lábhoz! - adott ki még egy fojtott vezényszót Gyarmati, mire Kündü a nadrágszárához vágódott. A kiszuperált főtörzs hétről-hétre megvetéssel figyelte maga körül az amatőrök és az ütődött ebeik szánalmas próbálkozásait. Különösen borsózott a háta az elkényeztetett kedvenceikkel megjelenő, szavajárásával, belvárosi zsidó kurváktól.
Gyarmati ki nem állhatta a zsidókat mióta Vass hadnagy elmagyarázta neki, hogy ők tették tönkre a hadsereget, sőt végső soron Gyarmati is nekik köszönheti, hogy a létszámcsökkentés során leszerelték és, hogy azóta sem sikerült állandó munkára szert tennie. Vass hadnagy ugyan megígérte, hogy az őrző-védő káeftéjében ad neki feladatot, ha visszavesz a pálinkázásból, dehát Gyarmati már őrmesterként megszokta, hogy egy felessel kezdi a napot.
Így maradt a hétvégi kutyakiképzés, illetve az alkalmi védelmi feladatok. Ráérő idejében Gyarmati ideológiailag is próbálta felvértezni magát, a kocsmai beszélgetéseken túl naponta órákat töltött a Vass hadnagytól kapott leselejtezett számítógép előtt. Volt főnöke azt is megmutatta neki, hogy melyik oldalakon jut a globális összeesküvést leleplező leglényegibb információhoz. Gyarmati főtörzs nem volt igazán fürge észjárású ember, de lassacskán mégis felfogta, hogy a zsidó világuralom létrejötte érdekében, hozzá hasonló becsületes sorstársaival együtt, módszeresen fosztják meg minden lehetőségtől.
Azt is megértette, hogy a közelgő katasztrófát megelőzendő, minden a hazájáért aggódó állampolgárnak cselekedni kell. Ennek szellemében Gyarmati főtörzs dobermanját a fogd, csibész helyett a mocskos zsidó vezényszóval ingerelte támadásra. Hacsak meghallotta, a szóra Kündü eszeveszett őrjöngésbe kezdett.
A volt főtörzsőrmester örült az eredménynek, habár akkor lett volna teljességgel elégedett, ha vérebe segítség nélkül is felismerte volna az ellenséget, ahogy azt egy a náci időszakról szóló leírásban olvasta valahol. Dehát Gyarmati tudta, hogy nincs olyan ideális helyzetben, mint annak idején szellemi elődei, így bármilyen tanulékony is a kutyája, tökéletes viselkedést nem várhat el tőle.
Szombatonként, a kutyakiképzés végeztével Gyarmati rendszerint az Újlipótvárosban járőrözött, vagy saját szavaival, vadászott. Gyanús célszemély láttán a póráz rövid megrántásával és egy rövid zs hanggal hergelte Kündüt. Szöges nyakörv nélkül talán meg sem tudta volna fékezni a feldühödött állatot.
- Jó kutya - veregette meg a lapockáját Gyarmati, és adott neki egy jutalomfalatot. Sokszor addig követett egy-egy kiszemeltet, amíg az eltűnt egy kapualjban.
- Hogy élnek ezek! - nézett fel a régi polgári bérházak ablakaira, miközben saját, a honvédségtől megvásárolt egyszobás volt szolgálati lakására gondolt. Szerette volna megtudni vajon mi folyik odabent, miféle terveket szövögetnek ellene. Vass hadnagy is ezekről az összeesküvésekről beszélt. Mint volt katonát, a tervszövés amúgyis módfelett aggasztotta.
- Tönkretesznek mindent ezek a szemét élősködők. Jobb lenne nélkülük a világ - állapította meg komoran, már hazafelé tartva a kültelki buszon. Gyarmati főtörzs a város határát jelző tábla után szállt le a nyirkos, későőszi latyakban.
- Mocskos zsidók! - kiáltotta az üres megállóban, majd a pórázzal jól odavágott a ködben acsargó kutyájának.