Egy mese, egy nem

Az aranyhal

Mióta olvasta a mesét, az aranyhal alig várja, hogy végre kifogja valaki.
Már kora hajnalban felpattan a szeme és a sebtében bekapott reggeli után a partnak veszi az irányt. Izgatottan cikázik a habok közt és a hullámok közül ki-kibukva próbálja kiszúrni a pecások közül a leginkább rászorulót, hiszen nagyon szeretné, hogy ezúttal a szerencs a legérdemesebb mellé szegődne. A hajnali borzongató hűvös ellenére is jóleső melegség tölti el arra a gondolatra, hogy jótevője lesz egy szegény ismeretlennek, aki ráadásul elsőre még meg is akarja út enni. Nincs jobb mint fordítani egyet a világ kerekén, gondolja jókedvúen bukfencezve egyet a víz alatt.
Aztán könnyedén ráharap egy öreg horogra és megadóan tűri, hogy a szákba tereljék, majd egy erős kéz kiemelje. Az aranyhal szinte fuldoklik a boldogságtól amint végre megszólal.
- Jóember, ha elengedsz, teljesítem három kívánságod.

Milyen kár, hogy már senki nem hisz a mesékben!

Vasárnapi ebéd – Csendélet

A konyhát még a sülő krumpli szaga járja át amint asztalhoz ül a család. Húsleves, rántotthús, uborkasaláta, mint már oly sokszor. Az asszony meri a levest, zöldséget, répát, zellert és egy darab marhahúst mér az urának. Az erőspaprikát és az üveg sört előre a tányér mellé készítette. Kapnak a gyerekek is, végül maga is leül. A rádióból könnyűzene szól, csak a tányérhoz verődő kanalak zaja töri meg a csendet. Az asszony fejezi be elsőként, letakarítja a maradékot és hozza a második fogást, egyik tálban a rántotthúst, másikban a sistergő krumplit. A kezeire szegeződő tekintetektől kísérve ismét kiporciózza az adagokat. Férje kapja a legnagyobb szeletet, tesz mellé a krumpliból is rendesen. Az uborkasalátás tál felé nyúlva véletlenül meglöki az egyik poharat.
- A kurva anyád, hát nem tudsz vigyázni! – mordul rá az ura, aztán falatoznak tovább.