6 órája eltűnt

Szörnyű eset. Annyira szörnyű, hogy elmondani is nehéz. Talán tőmondatokban próbálom meg, talán még így igen. Feltétlenül el kell mondanom, elszorul a torkom, de egyszerűen nem tarthatom magamban. Könnyen lehet, hogy gyengébb vagyok, mint hittem. Bárhogy is lesz, megpróbálok segíteni szegény párán. Már az is segítség lehet a számára, ha egyszerűen csak elmondom, bárkinek, aki nálam erősebb, és akárcsak egy kicsit is segíthet, neki. Szegény flótás. Elképesztő, mindenesetre. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat még a huszadik –mit beszélek- már a huszonegyedik században. Mindezek ellenére mégis megtörtént, egy férfival, egy életerős férfival. Beszélhetnénk itt a közbiztonságról, az erkölcsökről, az oktatásról és még mi mindenről, ami kapcsolatban lehetett a történtekkel. Nem volt világos, talán senki számára sem, hogy a dolgok egyszer majd ide vezetnek, hiszen ki gondolna ilyenre? Mégis megtörtént. Megtörténnek, néha ennél még cifrább esetek is, tudom. Ezt szeretném megakadályozni, hogy lehetőleg ne ilyen szörnyű esetről kelljen hírt adnia bárkinek.

Elképzeltem, ahogyan a férfi, munkája végeztével igyekezett hazafelé, talán valami sötét kis sikátoron át, sietett haza szeretteihez, amikor váratlanul… Rossz rágondolni is az ilyenre. Sötét volt, mint ahogyan mondtam is, és természetesen apró, ködszerű, hideg eső szemerkélt. Egy ember, szemben a világ veszélyeivel, egyedül. Ilyen sötét, idegen helyen nem sokat számít az sem, hogy az ember mekkora bátorsággal rendelkezik, semmi jelentősége, az elsődlegesen számottevő körülmény a hely ismeretlensége. Bármi megtörténhet.

A másnap déli újság címoldalon hozta a hírt, az ismeretlen férfiról: hat órája eltűnt. Nyoma sem volt, hiába keresték, az egész környéket tűvé tették, de eredmény nélkül.

Megdöbbentő, nem győzöm hangsúlyozni, hat órája eltűnt.

Emlékszem, egyszer velem is történt hasonló, még gyermekfejjel, így az emlékeim is csak homályosan felidézhetőek. Velem, ugyanezen a környéken, szintén egy borús, esős napon, az otthonomban történt. Évekkel ezelőtt. Soha nem felejtem el, nagyon megrémültem, amikor észrevettem a baj bekövetkeztét. Szerencsére megtaláltam a fürdőszobában, a polcon. Most arra gondolok, hogy mégis szerencsésebb voltam annál a férfinál- igaz, talán szegényebb is-, de nálam csak egy óra tűnt el, ám hamarosan elő is került, nem úgy, mint a déli újság szerencsétlenje. Ő hat óráját vesztette el.

Csak azt nem értem, mi szüksége volt hat órára…