Végtelen tisztaság

A fiú lágyan átsimította a lány haját vállain, majd az ujjait kissé szétnyitva beletúrt, finoman masszírozva a fejbőrét, becézgette. Mélyen egymás szemébe néztek. Mint amikor a kéklő ég találkozik a fekete földel a távoli messzeségben, úgy olvadtak össze e mámoros pillantásban. Izzott a levegő közöttük. A lány gyöngéden fürkészte a fiú arcát, miközben kissé oldalra döntött fejjel közelebb hajolt a szájához, s hátradőlt az ágyon. A fiú követte, nem szakadt le kedvesétől egy kicsit sem, majd szorosan összefonódott a két test. Szívük egy ütemre dobogva öntötte vérvörös ajkaikra a vágy szenvedélyes csókjának édes ízét. Egy testként zuhantak egy meleg vízzel teli medencébe, olthatatlan tűzben izzó vágyaikon egymás kéjes érzékiségében, oly álomszerű varázs lengte be mindkettőjüket… Lázas izzadságcseppek gördültek le a lány nyakán, bársonyos csillogást kölcsönözve gyönyörű meztelen testének a gyertyafény sejtelmes ragyogásában. Szerette a fiút, s valahol sejtette, hogy ez az éjszaka más lesz, mint a többi. Puha virágszirmokon feküdt, és életében először engedett betekintést féltett gyönyöreibe, még a fiúnak is, akit annyira szeretet és tisztelt. Behunyta szemeit és élvezte, ahogy az erős kezek végigsiklanak a testén, lágyan és érzéssel, mintha egy rózsaszál, lenne a kedvese kezében, mellyel egészen a nyakától, a mellein keresztül halad egyre lejjebb és lejjebb. Végtelen tisztaság járta át, remegő testének minden részét, míg halk sóhajok közepette érezte szerelme közelségét… a kezek visszatértek a lány fejéhez. Ahogy ránehezedett, könnyűnek tűnt választottja. Érezte, hogy kissé megemeli a fejét, s az arcát, mint gyöngécske szellő végig hinti önmaga puhaságával… nem érzett fájdalmat, csak azt a meghitt harmóniát, amit mindig elképzelt erről a pillanatról. Boldogság borzolta pihe szőrszálait, amíg átkarolta a fiú nyakát, és beszívta a már annyira megszokott illatát… a mennyekben érezhetne ilyen gyöngédséget, ilyen szépséget, mint ezekben a percekben… érezte, hogy teljesen elernyednek az izmai, ahogy a karjai kezdenek visszahullni saját teste mellé. Szemei előtt színpompás virágok szórták harmatcseppes szirmaikat a kellemes zeneszóra, mi egyre erősebben és egyre hívogatóan csalogatta repülni a végtelen égre… Fogytán a levegő… fogytán a hamvas puhaság alatta, melyet eddig érzett, végleg könnyedségbe csapott át, és angyalként emelte fel a levegőbe, súgva búcsúzóul gyönyörűséges szavakat…

Könny csordult csukott szemhéja alól, lassan végigfolyva kipirult arcán, egészen a nyakára fonódott görcsös szorításból engedő kezek felé…