A baromfiudvar

Volt egyszer egy baromfiudvar, amely messze földön híres volt arról, hogy ott nemcsak a kakasok, de még a tyúkok is kukorékolnak. Talán éppen ezért éldegéltek békességben egymás mellett, míg egy szép napon véletlenül ki nem derült, hogy az egyik tyúk kotkodácsolni is tud!
Lett is szörnyű perpatvar nyomban!
A többi tyúk azonmód nekiesett társának, és képmutatással vádolta, amiért egészen addig kukorékolni merészelt. Visszautasították az állítást, hogy ők maguk valaha is mást tettek volna a kotkodácsoláson kívül. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a többi szárnyas is. Jöttek a gyöngytyúkok meg a fácánok, a libák meg a kacsák, s még egy strucc is benézett az udvarba, hogy vajon mire ez a nagy felfordulás. Néhány felhevült disznó megtámadta a kukoricagórét, és széttaposta a veteményt. A tyúkok sietve kijelentették, hogy semmi közük az eseményekhez.
Az állatok hatalmas csoportokba verődve követelték a rendbontó tyúk távozását, aki bevallotta, büszke arra, hogy bár eddig böszme módon kukorékolt, most mégiscsak kotkodácsol! Hogy ezt miért csak attól kezdve tette, hogy véletlenül kiderült róla jól titkolt kotkodácsolási képessége, arról nem ejtett szót. A kakasok kiáltványban tudatták a világgal, hogy a tyúkok valójában nem is tudnak kotkodácsolni, amit viszont kakasszónak hitt eddig a nép, valójában nem más, mint az igazi, őskotkoda-mondás maga. Abban viszont a kakasok is egyetértettek, hogy a tyúknak mennie kell.
A tyúk azonban nem mondott le. Mármint arról, hogy végre véget kell vetni a kukorékolásnak. Makacs és érthetetlen ellenállása arra ösztökélte az udvar többi állatát, hogy csatlakozzanak a békétlenkedőkhöz. A lovak kijelentették, hogy a világot kizárólag a nyihogás viszi előre, ezért javasolták mind a kotkodácsolás, mind a kukorékolás betiltását. A kecskék a mekegés nemes egyszerűségében látták a haladás útját. A bárányok hallgattak.
Néhány nappal később megérkeztek a békák is, akik petícióban követelték, hogy végre őket is nyilvánítsák lábasjószágnak.
Telt-múlt az idő, de az udvarban nem csökkent a békétlenkedés. Néhány lelkesebb állat a nemes ügy szolgálatában éjszakánként felgyújtott egy-egy ólat és repedtre verte egyik-másik társát.
A hét végére azonban elfáradt a kezdeti lendület. Az állatok rövid tanakodás után kijelentették, hogy megmozdulásuk valójában kulturális összejövetel. Egy felborított talicska tetejére állva nemes szavakat mondtak a kotkodácsolás szépségeiről, és dalba foglalták az egymás iránti szeretet és megértés fontosságát. Könnyekkel szemükben hallgatták társaik együvé tartozásról szóló emelkedett szózatait, és a biztonság kedvéért időnként harsányan követelték kotkodás tyúktársuk távozását.
Aztán hirtelen vége szakadt az eseményeknek.
Hétfőn ugyanis jött a gazda, és levágta a birkát.