Van egy állapot, ahol a szó legszorosabb értelmében az ember végre igazán kortalan, nem törődik a mával, a tegnapokkal, és nem számít semmit mit hoz a jövő: lesz-e béke tartósan vagy háború, forog-e a Föld vagy megáll, mert mindig ugyanazt a másodpercet mutatva nem mozdul tovább. Nincs kinek, mert mindegyiküknek a saját órája áll: ettől örök az Idő és Ők, és az Emlék, ami belénkköltözött úgy, hogy csak velünk múlik el. De mi elmeséljük, remélve, hogytalán majd minket is elmesélnek:
Mert csak így élhetnek tovább kortalanul, a hajdani mindenből kapva nagylelkűe egy napot: a háromszázhatvanötből November Elsejét.
Virágot visz hát most gondolatunk és kezünk, (hisz' Veletek voltunk - és leszünk...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése