Jancsi és Juliska

Valamikor kurva régen, élt egy farágó akinek az első házasságából volt két szép gyermeke, a második házasságából lapostetüje, meg egy rusnya és gonosz felesége, akit részegen nyert egy szilveszteri tombolán. A két gyerkőcöt úgy hívták Jancsi és Juliska. Azért nem Ottónak és Bernadettnek hívták őket, mert az országban ahol éltek, minden Ottót és Bernadettet agyonvertek, megnyúztak és ledaráltak kutyaeledelnek, édesapjuk pedig nem akarta őket fiatalon elveszíteni, ezért megvárta amíg megvénülnek és csak akkor kereszteltette át őket Ottóvá és Bernadetté. De ez egy másik, még unalmasabb történet.
Nos Jancsi és Juliska apja (aki apai ágon Jancsi és Juliska apja, anyai ágon pedig hód volt) ideje túlnyomó részében fát rágott és gátakat épített. Csak akkor állt meg ha magához nyúlt, vagy ha az éhségtől összeesett. Akkor aztán mohón felzabált minden keze ügyébe kerülő szerves hulladékot, pucér csigát, óvatlan mókust, alvó remetét. Míg ő a rengetegben gürizett, két gyermeke sem amőbázott, hanem otthon segítettek mostohaanyjuknak a háztartásban. Ha kellett követ törtek, lovat loptak. De sajnos még így sem tudtak mindig kedvébe járni gonosz mostohájuknak, aki ilyenkor tehetetlen dühében órákig bendzsózott. Történt egyszer, hogy Jancsi és Juliska rossz fát tett a tűzre, és a kemence úgy elkezdett füstölni, hogy aki csak látta azt mondta:
- Apám, de füstöl ez a kemence!
Amikor a mostoha is szagott fogott, kicsit bedurrant az agya, de mivel a gyerekeket nem merte a kezével illetni (félt a gyermekbetegségektől) felkapott egy szóló szöllő karót és szitkozódva (pl. kis gecik) püfölni, döfködni kezdte a kiskorúakat, de azok nem törődtek se a szitkokkal, se a karóval. Egyik fülükön be, a másikon meg ki. Sőt még ásítottak is néhányat, amitől a mostoha agyát végképp elöntötte a vér, majd felrobbant. A detonáció után, a tanácstalan kölykök elindultak, hogy megkeressék hódivadék apjukat.
Mentek mendegéltek, amíg el nem értek a fémorrú szülésznő kunyhójához (ami egy folyó partján állt, de ez csak mellékzönge). Szóval megálltak a house előtt és ahogy jobban szemügyre vették, szemük-szájuk, sőt Jancsinak még a füle is elállt a csudálkozástól, mert olyan házat amit mindenféle édességekből, mézeskalácsból, édescsavarokból, édesanyákból építettek, még egyikük sem látott. Száz szónak is ó a vége, talán még ma is ott szellőztetnék a mandulájukat, de kilépett az ajtón a vasorrú bába, és a két gyerkőcöt vastagon beterítve nyállal, rájuk rivalt:
- Hát ti meg kik vagytok?
És mivel a tesók szemgolyói jól hallhatóan kopogtak az éhségtől, (ő meg éppen tököt főzött) még hozzátette:
- Köll tök?
- Nem vagyunk mi költők, csak a farágó gyermekei. De miért érdekel ez tégedet, te idős banya néni?
Kiváncsiskodott Jancsi, és hamar megöregedett.
- Ne tegezzé má' le, te taknyos, az anyád lehetnék!
Fortyant fel a vén szatyor, aztán uccu neki vesd el magad, mozdulatlanul állt tovább ahogy addig...
- Az anyám? Nem inkább a dédanyám dédanyja?
Riposztozott Jancsi, és mint aki jól végezte a dolgát, toalett papírt vett elő.
A nyanya kezdte elveszíteni a türelmét.
- Nyőgjétek már ki végre, hogy mi a büdös francot akartok! Pénzt, vagyont, hatalmat?
- Minek nekünk hat alma, amikor csak ketten vagyunk?
Jópofizott tovább Jancsi, mire egy fonnyadt kézfej úgy szájon verte, hogy megpördült a feje mint a hóbagolynak.
Míg ők egymással évődtek, Juliska sem tétlenkedett, hanem nekitámaszkodott a forró kemencének és meggyulladt a haja. Ja. Ekkor váratlan fordulatként, magányos muslinca navigált be a banya egyik kráterként tátongó orrlikába, az meg az inger hatására akkorát tüsszentett (Jancsi arcába), hogy elvesztette az egyensúlyát és beesett a folyóba, de a tiszteletlenül röhögő taknyos Jancsi, gyorsan kihozta a sodrából. Annyira, hogy a vénasszony már nem tudott uralkodni az indulatain és megátkozta a fiúcskát:
- Azt kívánom neked te kis hernyófos, hogy ne tudjál többé kimondani egyetlen hangot sem, a zsé kivételével!
Az átkozott hernyófos Jancsi erre gúnyos vigyorral a képén, azt válaszolta:
- Zszszs. Zszs! Zszszszszsz?
De egyhangú mondókája a banya hajlott kora miatt már süket fülekre talált, úgyhogy beletörődött sorsába, kézenfogta a lángokkal küszködő Juliskát és hazamentek. Otthon már várta őket az öreg farágó, akit ugyan egy rádőlő mammutfenyő örökre megfosztott a kocogás örömétől, de rokkantnyugdíjasként legalább már minden idejét a hatalmas passzív szókincsű Jancsival, és a továbbiakban kertigrillként funkcionáló Juliskával tölthette. Így éldegéltek aztán trióban, amíg a kölköket át nem keresztelték Ottóvá és Bernadetté...