Run, Forrest, run!

Felteszed a gépet, bekötöd a cipődet és futni kezdesz. Erről szól az alapozás. Futni jó. Semmi sem tudja ilyen tökéletesen kitisztítani a lelked, az agyad. Ma is. Tele voltam érzelmekkel, félelemmel, rossz érzésekkel. Ma újra megaláztak,a földbe tapostak kegyetlenül, de nem tehetek senkinek sem szemrehányást, hiszen én ugyanezt teszem olyanokkal is nap, mint nap, akik nem ezt várják tőlem. Dühből futni nem jó. A futás elsősorban szellemi megterhelés. El kell hitetned magaddal, hogy igenis, le tudsz futni 5 km-tert, vagy 10-et, vagy egy maratont. Ez az igazán nehéz. Ha dühből futsz, nem tudod beosztani az erődet, kidőlsz, és még idegesebb leszel.
Szépen fel kell építeni a dolgot. Ahogy haladsz,a gondolataid egyre haloványabbak lesznek, csak az lesz előtted, hogy igen, tudsz futni, tudsz sokat futni, és teljesítheted a kért penzumot. Az elején még figyeled a társakat, akik hol előtted, hol mögötted haladnak.
Egy idő után már csak a pálya van, meg a lábad. Ha elhiszed, hogy nem nehéz a lábfejed, menni fog. Ma sem tudtam, mennyit futok. A dühből szép lassan megnyugvás lett, aztán üresség. Nem láttam, nem hallottam, csak azt éreztem, le kell futnom a távot.
Egy társam hangjára tértem magamhoz. "mit csinálsz Te hülye, már 20 perce vége az edzésnek, különben is, hogy mozog a térded?". Leveszed a gépet, a benne lévő "térdnek" csúfolt valami a duplájára van dagadva, mert észre sem vetted, hogy valamikor korábban elcsúszott. Így futottál majdnem másfél órát. Nem normális.
Nem érdekel, kitisztultam. Nyugalom van bennem a zuhany alatt. Elköszönök, ma nem sörözünk, mindenki megy a dolgára. Felszállok a buszra, be a forgóba. Mellettem egy meleg pár ül. A srácok valami olyan hihetetlen figyelemmel és tisztelettel vannak egymás iránt, hogy ösztönösen is figyelni kezdem őket. Látszik, hogy csodálják a másikat. Csak egyszer találkoznék én is ilyen tiszta érzésekkel ... Leszállok a buszról, fogaim között elsziszegek egy bazmeget, pusztán irigységből.
Olyan az életem, mint egy friss könyvnek a könyvtárban. Sokan levesznek, néhányan belémlapoznak, van, aki kikölcsönöz, aztán rongyosra olvas, de mindig, minden alkalommal visszakerülök a polcra. Innen soha, senki nem fog megvenni. Majd talán egyszer bekerülök a kiárusítandó, leértékelt áruk közé. Ezt viszont nem szeretném megélni. Soha.

... és csak szól az a hülye dallam a fülemben. utálom.