Élni kell

Az idős Tímár Endre mérgesen nézett maga elé, ugyanis azt is elfelejtette, hogy mit felejtett el. Most lett volna ideje a gondolkodásra, de így nem volt min. Ezért a homlokát kopogtatta, háha mégis az eszébe ötlik valami.
- Öreg vagyok, - állapította meg rezignáltan,
- de legalább még észreveszem, ha lyukas az agyam.
Előző nap még azon nevetgélt, hogy fordítva húzta magára a mellényét.
Felesége, Ilonka néni, épp feltette vacsorára a paprikás krumplit, és elhatározta, hogy kiül egy kicsit a kapu elé nézelődni. Szépen eligazította a szoknyája és a köténye ráncait, majd letelepedett a padra, amit még az apja faragott.
Csend volt a szomszédban, Horváth Pista ilyenkorra már mindig berúgott és vörös fejjel horkolt valahol a góré árnyékában. A Pista nagyon tudott inni, egy vendégségben Ilonka néni szeme láttára lehúzott két ujjnyit a hektóliteres hordóból.
A másik szomszédnál sem volt mozgás, Jámbor Józsi fent, a kertben dolgozott, míg felesége a nyári konyhában tett-vett.
A faluban rezgett a délutáni levegő, csak a rovarok cikáztak ide-oda, és egy-egy tehén bődült el a domb tövében. Aki csak tehette, árnyékos helyet keresett magának.
Ilonka néni szeme végigsiklott a cseréptetős házakon, és egy pillanatra megakadt Figlerék új kőoroszlánján.
- Ebből a Bandiból is mekkora marha lett, - gondolta.
Pedig nemrégiben még együtt gyűjtögették a tojásokat a baromfiólban.
Aztán elnézett messzebbre, a régi legelőt átszelő autópálya irányába.
- Egy-két hét, és itt lesznek a friss málnáért a kamionok.
Egyre nehezebb volt napszámost találni, ráadásul Ilonka néni az urára sem számíthatott, az öreg már összekevert mindent. Most is csak zavartan áll a betemetett kútnál, mint aki nem tudja, hol van.
Az asszony egyre az utat nézte, ahogy észrevétlenül összeolvad az éggel. Még nagyobb, soksávos utakat látott, többszintes pillangócsomópontokkal, lépésben araszoló autókkal, melyek, mint valamiféle pirosan világító bogarak, mindkét irányban teljesen ellepték a sávokat. A felhőkarcoló is az eszébe jutott, a körbeforgó étteremmel a felső szinten, ahol rákot szolgált fel az afrofrizurás pincér, és ahonnan rálátni az egész városra. Visszaidézte a filmekből jólismert feliratot a hegyoldalban, és azt is tudta, hogy már nem látja többé az időtlen óceánt.
- Talán hazajönnek decemberben, - gondolta.
- Nem lennénk olyan egyedül.
Ilonka néni mozdulatlanul, egészen elmélyülten üldögélt még néhány percig, mintha maga is a faragott pad része lett volna.
- Na, gyere öreg - szólalt meg egyszercsak a kútkávára támaszkodó urához fordulva.
- Mindjárt kész a vacsora.