A halottlátó

Stein Ignácné különös képességére rögvest azután derült fény, hogy meglátta saját halálát. Húsz évvel öregebben állt háziköpenyében a konyhában a tűzhely előtt, épp ugyanúgy mint eddig is. Mellette egy lábasban ázott a meghámozott krumpli, odakészítve a tejföl, némi kolbász és virsli, a pirospaprika és az apróra vágott hagyma. Félfüllel a televízió beszűrődő zajára figyelt.. Miközben olajat tett fel a rántáshoz, oldalra pillantott, egyenesen szintén húsz évnyit korosodott férje viszeres lábára, amit az fájdalmai miatt állandóan borogatott.
A férfi azelőtt háztartási gépszerelőként egy állami vállalatnál dolgozott, majd annak megszűnte után beállt egy kft-hez. Mivel különösebb ambíciói nem voltak, továbbra is megmaradt alkalmazottnak. Ha péntek estefelé letette a munkát, hétfőig már nem szívesen mozdult ki a lakásból, többnyire a tévét nézte vagy bóbiskolt. Az asszony szavára azért odacsoszogott az ebédlőasztalhoz. Evés közben sem beszéltek sokat, ahhoz már túl jól ismerték egymást.
Miközben férje borogatásán pihentette szemeit, Stein Ignácnében felötlött, hogy tulajdonképpen szinte semmi nem történt a harminc év alatt mióta összeházasodtak. Két-háromévenként elmentek nyaralni egy hétre Horvátországba, az autójukat pedig ötévente cserélték. Mióta az eszüket tudják, megmaradtak ugyanannál a típusnál. A szüleiket mindketten eltemették, gyerekük valamiért nem lehetett. Mostanában már nem is veszekednek, ha otthon vannak férje a tévét nézi, ő pedig főz vagy képes magazinokat lapozgat.
Az asszony hirtelen gombócot érzett a torkában, ezzel egyidőben pedig szinte kibírhatatlan szorítást a mellkasában. A kis erkélyre botorkált némi friss levegőt szívni, ám ez sem segített. A szorítás tovább erősödött, ő pedig elterült a kövön. Félig eszméleténél hallotta az érkező mentőautó szirénázását. Kórházba szállítás közben érdekes módon egy sok-sok évvel azelőtt látott, egy román halottlátó asszonyról szóló dokumentumfilm emléke tolult mind gyengébben pislákoló tudatába. Az aranyfogú halottlátó egy istenhátamögötti faluban élt, háromszintes háza előtt mégis hosszú sorok kígyóztak és a borsos tarifa ellenére csak hónapokkal előre lehetett nála időpontot foglalni. - Ügyes! - gondolta magában, majd elveszítette az eszméletét.
Stein Ignácné az égő olaj szagára riadt fel révületéből. Egy pillantást vetett a nappaliban tévéző férje fürdőköpeny alól kikandikáló lábszárára, majd elöntötte egy korábban még sohasem tapasztalt felismerés.
- Ha egy román cigányasszonynak sikerült, nekem is menni fog!