Megszokás?Tizenöt perc egy házasságból.Megint nem akarsz felébredni, pedig biztosan érzékeled ahogy kikászálódom mellőled az ágyból. Odakint már dereng, de te ahelyett, hogy erőt vennél magadon, vérlázítóan átfordulsz a másik feledre. Dögölj meg, ha ma is elkésünk! Hiszen pontosan tudod, hogy az ébredéstől az indulásig másfél órára van szükségünk. Ha nagyon belehúzunk, akkor egy negyedórával kevesebbre. Futószalag mellett peregnek reggeleink, ugyanazokkal a mozdulatokkkal, ugyanazt tesszük már majd négy éve. Ezt is minden nap végiggondolom, mégis talán csodára várva újból és újból azt képzelem, hogy ma másként alakulnak a dolgok.
Az álmosságtól félig kábán botorkálok a kávéfőzőhöz és végképp érthetetlenül megpróbálom zörgés nélkül kicserélni a filtert, majd vizet tölteni a gépbe. A tegnapi maradékot azért egy fél pohár tejjel gyorsan felhörpölöm, hogy magamhoz térjek. A lányoknak is leveszek két kakaóspoharat, azt is lopva, nehogy időelőtt előjöjjenek és egy cunami energiájával söpörjék el minden hajnalban újraácsolandó, ilyenkor még ingatag nyugalmamat.
Eltelt vagy tíz értékes perc mióta talpon vagyok, de te még mindig olyan természetességgel fekszel a párnák és a takarók közé ágyazva, ahogy egy évszázadok hullámzása mosta kavics lapul a tengerparti homokban. Elfog a düh, a koffeinhez ilyenkor egy adag adrenalint is kever a szervezetem. Legszívesebben ordítanék egyet, de nem lehet, mert egycsapásra felébredne mindenki. Pedig egyértelmű, hogy ezt kellene tennem, ha el akarom kerülni a késésem miatti megvető pillantásokat, az esetleges szemrehányó megjegyzéseket.
Ehelyett azonban a meleg és a forró határára szabályozom be a kakaók hőmérsékletét és a kávéspoharadat is teletöltöm. Teszek bele a mogyoróízesítésű tejszínből is, talán mert kissé kényszeres vagyok. Mióta gyógyszert kell szedned, a tablettáidat is előkészítem. Ismét az órára nézek, tizenöt perce megy ez a cirkusz, a további halogatás holtbiztos nyilvános megszégyenülést vonna maga után.
Nincs mese, a kávéspohárral és a pirulákkal odalépek hozzád. Nyilvánvalóan sejted, hogy az alvásnak befellegzett, mert megpróbálsz a paplan alatt láthatatlanná válni, egészen kis ponttá összehúzva magad. Legszívesebben jól megráználak és rádripakodnék, hogy kelj már fel, mert ma is elkésünk mint minden áldott nap. Mégis, ki tudja miért, az éles helyzethez mérten gyengéden ébresztgetlek a gőzölgő kávéval.
- Köszönöm - motyogod alvástól dagadt szemeiddel és én már megint nem tudok rád istenigazából haragudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése