Pirulák

Úgy rémlett, akartam valamit tenni, valami fontosat. Valami fontosat, mielőtt korlátba kapaszkodva, elmegyek a postaládáig.
Egy ideje már, olyan gondolataim támadnak, a történésekkel kapcsolatban. Huh. Magam sem tudom, lassan, mi a valóságos és mi nem, képzelgés-e csupán mindaz, ahogyan és ahol élek. Tudom, az öregedés miatt már fontos a lépcsőn a korlát használata. Ezt megelőzően a korlát szerepét abban láttam csupán, hogy megvédi a lakókat, főleg a gyermekeket a lezuhanástól.
Már tudom, nem csak a fiatalabb korosztály számára készült. Új távlatok nyíltak lelki szemeim előtt, mikor ráébredtem, nekem is fontos és hasznos eszköz. Mit is akartam… valami feladatot kívántam elvégezni az előbb, biztosan emlékszem, határozott céllal indultam el... most nem emlékszem pontosam....Ez mégsem a valóság!--nyilall belém a gondolat!
Néha, mintha elvesztené az ember a fonalat. Bárkivel előfordulhat, tudom. Valami érthetetlenbe keveredtem, mintha időnként egy külső erő nem engedné, hogy akaratomat érvényesítsem.
Fiatal koromban, a fantasztikus irodalom habzsolása során akadtam, néha ilyen történetekre, amit az írói fantázia hozott létre. Nevetséges lenne, azonban, ha a valóság is tartalmazna ilyen eseteket, főleg úgy, hogy mint szereplő, én magam is részese lennék. Nevetséges gondolat...remélem, nem fordul velem ilyen elő, mert ez egész világnézetemet rendítené meg.
Most mégis úgy tűnik, én cseppentem bele egy ilyen világba...Elhessegetem ezeket a negatív gondolatokat, ki kell mennem a postaládához. Levelet várok, benne egy recepttel.
Tegnap az orvosnál voltam...semmi bajom, de állítólag nem árt, ha az ember időnként elmegy egy felülvizsgálatra. Nincs messze az orvosi rendelő, lakhelyemtől, így átballagtam, felülvizsgálatra. Talán beleférek a rendelési időbe, hiszen csak egy általános vizsgálatot szerettem volna, úgy, mint vérnyomásmérés, stb.
Meglepően sokan voltak. Hallottam erről, valamit a rádióban is, valami járvány van kialakulóban.
Azért, a sokaság ellenére leültem, gondoltam, várok egy kicsit, mert sokszor előfordul, hogy a váróban levők csak kis része beteg, a többiek csak elkísérik beteg családtagjukat.
Leültem, tehát és várakoztam Elképzeltem magamban, ahogy sorra kerülök. Erre még rengeteget kell várnom, tudom, mindig érkezési sorrendben hívják be a betegeket. Van kivétel is, ha valaki már előjegyzésre jön, amit újabban már meg lehet tenni, csupán előtte telefonon kell időpontot kérni.
Milyen kár, hogy nem így tettem én is, most nem kellene várakoznom. Az órám szerint tíz órát mutatott. Nem mintha érdekes lenne, van időm, nyugdíjasként, bőven, de régi szokásom, hogy elég sűrűen megnézem az órámon, mennyi idő van.
Nyílik az ajtó, a nővér újabb beteget szólít majd be. Meglepetésemre az én nevemet mondja! Megdöbbenve indulok az ajtó felé, vajon mit gondolnak rólam az itt várakozó betegek? Bizonyára azt hiszik, protekcióm van, hisz épp, hogy csak megérkeztem és a nővér, amint kijött, meglátva engemet egyből beszólít..
Bent a vizsgálóban a nővér mosolyogva mondja, hogy örömére szolgál a mai pontosságom. Ez kicsit elbizonytalanít, vártak volna itt és pont ma?
Mindenesetre az orvostól, miután már előkészültem a vérnyomásom megmérésére, még megkérdezem ezt, mert igen furdalja a kíváncsiság az oldalamat. Az orvos, kérdésemre szintén mosolyogva, bólogat, igen, ma tíz órára vártak, a megbeszéltek szerint. Megvizsgál, miután a vérnyomásomat rendben találta.
Fel fog írni valami gyógyszert, receptre: azt mondja, ezt az én koromban nem árt, rendszeresen szedegetni, úgy naponta háromszor, legalább. Jó hatással van a memóriára, mondja. Nem bánná, ha a feleségem is szedegetné, úgy hogy fel is ír, inkább kettő csomaggal, emiatt nem muszáj neki is idefáradnia.
Megköszönöm és elbúcsúzom tőlük. Rendes orvosom van. Olyan ember, aki törődik a betegeivel.
Otthon a feleségem csodálkozik a történteken, miután elmeséltem, mit mondott az orvos, de ha ezt mondta, akkor ezt kell tenni, ő ért hozzá.
Így előveszem a zsebemből a gyógyszert. Nem gondoltam volna, hogy tényleg így kell tenni, olyan fura dolognak tűnik, de ha a feleségem is így vélekedik, lehet benne valami.Megbeszéltük a feleségemmel, hogy legjobb lenne nap, mint nap, minél előbb túl lenni a dolgon, ne hogy esetleg feledésbe merüljön.
Ma már a második nap, hogy szedegetjük. A feleségem szerint--és tegnap is csaknem összevesztünk--még kétszer kell a doboz tartalmát összeszednünk.
Én úgy emlékszem, már csupán egyszer, hogy meg legyen a három...Na mindegy, a béke kedvéért, óvatosan még egyszer kiöntöm az asztalra. Ha nekem van igazam, legfeljebb előbb jelentkezik a hatása....