Pszicho-logika

Az egyik ismerősöm pszichológiát tanult valami híres külföldi egyetemen. Volt egy kedvenc története, amit minden adandó alkalommal elmesélt. Még viszonylag tanulmányaik elején történt, hogy egy vendégprofesszor tartotta nekik az előadást a behaviorizmusról.
Nagyon kedves, okos, öreg prof volt, és a téma megihlette a hallgatókat. A második előadás után a diákok összesúgtak-búgtak, és elhatározták, hogy beidomítják a tanárukat. A teremben volt egy nagy, régimódi, fából készült szemetesláda, ami remek dobogóul szolgált. Kísérletük célja az volt, hogy a félév végére a prof csak ezen állva legyen hajlandó órát tartani. Első lépésben sikerült őt a szemetes mellé szoktatni. Ez úgy történt, hogy valahányszor a prof, aki óra közben fel s alá sétálgatott, a szemetes mellé ért, ők mint a kisangyalok figyeltek, jegyzeteltek, nagyokat bólogattak.
Amikor a prof elsétált onnan, viselkedésük hirtelen megváltozott. Ásítoztak, nevetgéltek, még galacsinokat is dobáltak. Hamarosan tanáruk el sem mozdult a láda mellől. A második lépés az volt, hogy valahányszor az ily módon helyhez kötött prof feltette az egyik lábát a ládára, ők a kívánt viselkedés megerősítéseként feltűnő figyelemmel követték szavait, amikor viszont levette a lábát, újból rosszalkodni kezdtek. Hamarosan meglett ennek is az eredménye, és tanáruk egyre gyakrabban nyugtatta egyik vagy másik lábát a ládán. Végre egyszer ráállt. Szinte egyszerre tört ki a diákokból a hirtelen érdeklődés a téma iránt, ami furcsamód alábbhagyott, amikor szegény öreg lelépett. A félév végén a prof már úgy tartotta minden előadását, hogy amikor belépett a terembe, fogta a nehéz szemetesládát, középre vitte, ráállt és úgy kezdett beszélni.