A csomag

Ma arra ébredtem, hogy a postás csengetett, nem kétszer, hanem háromszor. Sürgős volt neki, mert a kutyám olyan hangosan ugatta, hogy hallássérülést okozhat neki a huzamosabb megugatás.
Egy darabig figyeltem az ablakon át a függöny mögé húzódva, mert csomag volt a kezében és ez kissé megijesztett. Fejemben kergetőztek a gondolatok. Mi lehet a csomagban? Valami prospektus? Ahhoz túl vastag. Esetleg az Al-Kaida küldött nekem valami kémiaifegyvert? Ez már lehetne, hiszen a múltkor rosszallóan olvastam, hogy megint megöltek néhány embert, sőt, elragadtattam magam, és azt mondtam, hogy:
- Végül is, öltek embert már kevesebbért is!
De nem, nem hiszem. Csak nem vagyok olyan fontos célpont, nem elég életszerű. Akkor meg mifene lehet? Ki is ígért nekem csomagot. És akkor rájöttem! Megrémültem, és azonnal kétségbeestem. Jézus segíts! A Zsóti csomag! Amilyen vastag, legalább dupla. Még arra is lemernék fogadni, hogy nem csak a tartalmára fizetek rá, hanem a postai költség is engem terhel. Nem, nem veszem át. Még akkor sem, ha ott helyben süketül meg a postás. A rossz hír hozója megérdemli, hogy bűnhődjék. Sőt! Örüljön, hogy nem etetem fel az ebemmel, meg a macskákkal! Már-már megingott a hitem a rendőrségben és kezdtem elfogadni a gondolatot, hogy legközelebb szigorúan megbüntetem őket a tilosban parkolásommal. Szorulni fognak a gaz lelkek! Ekkor a lelkiismeretem szólt hozzám:
- Csak, nem a csomagküldősöktől jött meg az új grafikus kártyám, amit a számítógépemhez rendeltem. Vedd át és fizesd ki!
Ha valaki azt hiszi, hogy megkönnyebbültem, az most nagyon-nagyon téved!