Szállnak a napok. Pedig nincsenek is szárnyai nekik, mégis tudnak repülni. Az ember meg mióta vágyakozik erre a képességre, hiába. Csak mindenféle pótmegoldások jutnak nekünk, mint a helikopter, meg az, hogy néha elszállunk. Akit kirúgnak, annak meg marad a berúgás. Nem úgy, mint a motornál. Ami issza a benzint, állandóan berúgják, mégse részeg sohasem.
Különben is, mit jelent az, hogy sohasem?
A Dzsungel könyvében Ká azt mondja: ami van, az volt is.
Elgondolkodtató. És hajlamos vagyok elhinni, hogy igaz. Hiszen ami van, annak egy tizedmásodperccel ezelőtt is lennie kellett. És még egy tizedmásodperccel azelőtt is. És így vissza az idők végezetéig... Akkor pedig minden öröktől fogva létezik!
Vagy mégsem?
Ha Ká állítása nem igaz, akkor a dolgok folyamatosan a szemünk előtt jönnek létre, vagyis a teremtés (teremtődés?) csodáit magunk is megélhetjük nap, mint nap! De akkor meg miért vagyunk úgy oda a világ teremtésétől? Miért keresünk rá annyiféle magyarázatot?
Hiszen csak oda kellene figyelnünk arra, hogyan történik a teremtés az orrunk előtt percről percre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése