Egyszer volt, tán igaz sem volt, de azért volt egy tó, a tóban békák, a tó mellet egy kastély, a kastélyban egy hercegnő, a kastélyon egy kémény, kéményen egy fészek, abban pedig egy gólyapár.
Egyszer hír jött (ez a gólyahír), hogy a hercegnő hirtelen felindulásból elkövetett magányát enyhítendő, lejár a tóra hercegnézőbe.
A Benedek Elek féle mesegyűjtemény óta tudhatjuk, hogy ez nem másból, mint a békák csókolásából áll, és amelyik véletlen megátkozott herceg lenne, akkor az visszaváltozik deli vitézzé.
Igenám, de nem csak a hercegnői virtus dolgozott a derék leányzóban, hanem a gasztronómia élvezete is.
Így leend tehát, hogy amely brekkencs nem felelt meg az Uniós elvárásoknak (jelesül: a csók után nem vált herceggé), bizony a szakács birodalmában végezte különböző ízesítő szerek társaságában. A kellő konyhaművészeti beavatkozás után pedig az ebédlőasztalon tálalva hizlalta a szemet és a hercegnőt.
A sok béka között elvész az egyetlen elátkozott és a statisztika sem a leendő ara reményeit támogatta.
A megfogyó békapopuláció bizony már a gólyapár fél csőrére sem volt elég. Tehát szegények értetlenek és éhesek voltak.
Nem értette a gólyalány, hogy mi történt. És nem értette a gólyafiú sem, pedig aztán neki még korona is volt a fején.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése