Esszé (Elemzés)

Egy mű értelmezése

Villám István:
Ezt kell

Ezt kell elemezni.

(Zselíz, 1999.)

Elemezze a fenti költeményt abból a szempontból, hogy hogyan fejeződik ki benne a XXI. század modern életérzése!

Villám István Ezt kell című költeményének elemző bemutatása

Villám István ezt a művét a XXI. század első éveibenben írta. A versben rendkívül jól megfigyelhető a korra jellemző gyorsaság, dinamizmus, a nyugtalan zsongás, amely pontosan tükrözi a költő korának jellemzőit, amelyben élt. A szerző évekig csiszolta művét, többször átdolgozta, kiforrott, végleges formáját csak 2007-ben nyerte el.
Ez a vers a költő egyik legrövidebb műve. Tömörsége figyelemfelkeltő, a mondanivaló alátámasztását szolgálja, nem pazarolja a szavakat, minden feszes, pattogó, erőteljes, mindennek pontosan meghatározott helye van. A költemény rövidsége miatt az olvasó nem tudja beleélni magát a vers feszes ritmusába, mivel a hirtelen befejezés elidegeníti, mintegy arculcsapja a gondolat hirtelen megszakadása.
A vers több rétegű, bonyolult szerkezetű, mesterien megkomponált szerzemény. Látszólag csak egy egyszerű mondat, azonban, ha jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy e sor mögött mély, filozofikus tartalom rejlik, a költő kora belesűrítve összesen három szóba.
A figyelemfelkeltésnek fontos szerepe van a műben, ezt segíti elő az "ez" mutatónévmás. Az "ez" szócska erős karként ragadja meg a befogadó lelkét, és a külvilágot kizárva már a mű legelején erősen egy pontra fókuszálja az olvasó figyelmét. Már itt érezhető egy bizonyos fajta feszültség, egy ellentmondás a műben, mivel a mutatónévmás nem kifele, a fantázia világába mutat, hanem éppenhogy a földre rántja vissza a képzeletet azzal, hogy a magára a költemény egészére utal. Ez a sokkhatás mégjobban alátámasztja a mű mondanivalóját, szinte katarzist vált ki már a mű legelején.
A "kell" szónak is nagy jelentősége van a költeményben. Erőteljesen robban be a mű középpontjába, kifejezve ezzel a XXI. század dinamizmusát. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen a vers középpontjában áll e szó, utalva az arany középút fontosságára, amelyet maga Villám is vallott.
Másik fontos szerepe ennek a szónak, hogy az erő, a dinamizmus szimbólumának középpontba helyezésével a vers még erőteljesebbé, még határozottabbá válik, kifejezve azt, hogy a XXI. század nem tűrt ellentmondást, abban az időben csak az erősek érvényesülhettek, a gyengék gyorsan elhullottak az élet csataterén.
Az e hangok nagy mértékben jelennek meg a költeményben, ez monoton hatást kelt, hiszen ha megnézzük, az összes magánhangzó e hang. A zárómorféma azonban még zaklatottabbá teszi a művet, mivel megtöri az e-k monoton, már-már unalmas, végtelennek tűnő sorát. Az i hang betörése végképp megszünteti az olvasó nyugalmát, hiszen a költemény utolsó nyugodtságot, harmóniát sugárzó elemét semmisíti meg. Ez jól mutatja, hogy Villám végképp kiábrándult a nyugalom megtalálásának eszméjéből, végleg feladta a reményt, hogy életét nyugodtan élje le.
Ráadásul, az i hang magasságával szinte segélykiáltásként hasít bele a látszólagos nyugalomba. A hang alattomosan, hirtelen töri meg a csendet, de már ez is csak egy utolsó sikoly, és a mondatvégi pont végleg elsodorja a segítségért kiáltó szavát, kitépve őt a feléje nyújtott segítő kezekből.
Érdekesség, hogy bizonyos irodalomtörténészek azt állítják, hogy a mű végét a szerző eredetileg három ponttal zárta, de ez a mai napig nem bizonyított. Ezzel a mű lezárása elgondolkodtató, filozófikus hangvételűvé válna, de ezt sokan azért cáfolják, mert az életrajzi kutatások alapján elmondható, hogy Villám nem rokonszenvezett túlságosan a filozófia tudományával.
A költemény címe hiányosságával érdeklődést kelt, az olvasóban felkelti a kíváncsiságot. Az "Ezt kell" mondat befejezetlenségével a hirtelen elharapott, visszaszívni kívánt gondolatot jeleníti meg, kifejezve a költeményben fellelhető árnyalatnyi bizonytalanságot. Ez ellentétben áll a mű kisugárzásával, mintegy megkérdőjelezi az igazságnak látszó mondanivalót, ezzel érzékeltetve a költő lelkében állandóan jelenlévő és feszültséget keltő bizonytalanságot. Ez az örökös kétkedés ugyan nagyon halványan, de mindig ott van, Villám képtelen kibújni a hatása alól.
A XXI. századi szabályok egyre inkább gúzsba kötötték, elnyomták az emberek egyéniségét, a mű ez ellen próbál tiltakozni, erre utal a szabadvers forma, a költemény nem tartalmaz rímeket, ezzel is kifejezve a kötöttségek ellen való lázadást, a szabadság utáni vágyat.
A tudatos megszerkesztettség egyik fontos bizonyítéka, hogy a mű szavainak betű számát összeadva (3+4+8) a tizenötös szám jön ki, amelyből levonva kettőt, tizenhármat kapunk, amely köztudottan a költő szerencseszáma volt. A kettes szám is szimbólikus jelentőségű, ez fejezi ki, hogy Villám István ekkor kiegyensúlyozott párkapcsolatban élt. Az életpályát megörökítő dokumentumokból tudjuk, hogy a költő ezen életszakasza e téren is felhőtlen volt, ahogy egy későbbi visszaemlékezésében leírta, "akkoriban nagyon boldog voltam, hogy végre megtaláltam a nagy ÉN-t.".
Mindent összevetve, ez a mű jelentős helyet foglal el a magyar költészetben, remekül megfigyelhető benne a XXI. század hatása, a modern kor életérzésének kibontakozása. Jól látható, hogy Villám István Ezt kell című alkotása nem véletlenül vált nemzeti költészetünk egyik meghatározó darabjává.